Elek Betti

Így segítenek téged a mantrák a ruhádon viselve

Így segítenek téged a mantrák a ruhádon viselve

2018. január 30.

6a6a1211-edit_masolat.jpg

2016 januárjára készült el az első CABALA kollekció (őszi-téli) és debütált a nagyvilág előtt - ami valljuk be eleve halálra volt ítélve már csak az időzítés miatt is, dehát jobb később, mint soha.

A lényeg, hogy megszületett az első kollekció, melynek darabjain akkor még csupán egyetlen felirat volt megtalálható, amely megegyezett a kollekció nevével. Te vagy az ok.
Az Univerzum egyik legfontosabb törvényére szerettem volna ezzel felhívni a figyelmet, miszerint minden okkal történik - nem léteznek véletlenek és teljesen leszűkítve azt mondhatjuk, hogy a gondolataink az okok, a következmények pedig azoknak az okozatai.  Amennyiben megpróbáljuk az irányításunk alá vonni a gondolatainkat, azzal együtt elkezdjük irányítani az életünket is - a saját kezünkbe kerül az irányítás. 
Te vagy a felelős mindenért, ami az életedben történik - Te irányítasz mindent - éppen ezért te vagy az oka mindennek. A boldogságod kulcsa a te kezedben van. 
A ruhákon található mottóval és a kollekció kommunikációjával mindezekre szerettem volna emékeztetni a kabalaruhák viselőit a napjuk során, amikor rápillantanak a feliratra, ami a ruhájukon található.
Ugyan az elindulása óta sokat alakult a márka - éppúgy ahogyan én is, mondhatni az én önismeretem és utam bontakozik ki, jelenik meg minden egyes kollekcióban és ezért együtt változunk mindketten. Mára sokkal letisztultabbak az irányok és tudatosabb a szánék, viszont az alap gondolat, szellemiség a kezdetek óta sem változott. A ruházatunk hatással van ránk - ez a legfontosabb. A ruhákon található feliratokkal is képesek vagyunk befolyásolni magunkat, a napunkat és az életünket - és ez a célja a kabalaruháknak. :)
Az életben csupán egy valamire van igazán hatásunk, az pedig a hozzáállásunk.
Egy dugóban ülve dönthetünk úgy, hogy pokolba kívánjuk a körülöttünk lévő embereket és haragszunk a kialakult helyzetre vagy elfogadhatjuk - hiszen változtatni úgysem tudunk rajta - és megpróbáljuk kihasználni és hasznosan eltölteni - a dugó egyik esetben sem fog megszűnni, de az eredmény változik - kérdés az csupán, hogy milyen a hozzállásunk és ezáltal mit tudunk kihozni adott helyzetekből.
Mindezt összefoglalva talán számodra is érthetővé vált, hogy mit szerettem volna üzenni ezzel az egyszerű mondattal - Te vagy az OK - az első nekifutásra, mégis be kellett látnom, hogy nem ilyen feliratokra, üzenetekre van szükség - vagyig még nem.
Egyszerű, jól érthető, önmagában motiváló feliratokra, amik jobban és egyből hatással vannak az emberekre.

Választható üzenetek - egyedi mantrák

Rájöttem, hogy habár foglalkoztathat minket egyazon téma, vágyhatunk ugyanarra - mégis mindenkit más-más "varázsszó" érint meg. Míg engem motivál és lelkesít egy mondat, másoknak lehet, hogy nem adnak semmit azok a szavak. Éppen ezért a második kollekcióban már nem csak egy felirat szerepelt a ruhán, hanem a vásárlók kiválaszthatták a számukra legideálisabb mantrát ami a ruhájukra került, ezáltal a lehető legjobban a személyükre szabva minden részletet.
A különböző témák és a tökéletes mantrák megtalálása során mindig a saját életemből merítek. Az inspirál engem, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyok, éppen mely mondat adna erőt, mi töltene fel és mi lelkesítene - nekem mire van szükségem? Lényegében mindannyian hasonló mélységeket és magasságokat járunk be - akár beszélünk róla, akár nem - éppen ezért mindenki tud azonosulni azokkal a helyzetekkel, melyek engem megihletnek - bárki számára erőt tudnak adni ezek a mondatok. 
Ez az alapja minden kollekció témájának, mely köré az üzenetek és a mondanivalóm épül minden szezon során.

Hova kerüljön a felirat a ruhán? 

Amikor a legelső kabalaruha megszületett hideg tél volt, éppen ezért a ruhák többsége hosszú ujjas és nagyon meleg volt, melyeknél adta magát az, hogy hova kerüljenek a mondatok.
Ugyan nekem nincsen tetoválásom, de mindig tetszettek azok a csuklón található apró kis tetkók, melyek sokszor fontos jelentőséggel bírtak a viselőjük számára. Ezeknek a lényege egyszerű és nagyszerű számomra: pici, akár észrevétlen, mégis szem előtt van annak akinek kell - neked, aki viseli. 
Egyértelmű volt - a mantrák a ruha ujjára, csukló magasságba fognak kerülni - hiszen ez az a hely, ahol egy apró felirat is jól látszódik - de csak annak aki tudja, hogy ott van, annak aki viseli, viszont neki folyton ott van a szeme előtt. Vezetés közben, írásnál, olvasásánál, evésnél, munka közben - akaratlanul is mindig bekúszik a látószögünkbe a csuklón található kis felirat - Képes vagyok rá… Képes vagyok rá… Képes vagyok rá… Ha te nem is, a tudatalattid érzékeli, perifériából látod, tudod mi áll rajta és az agyad egyből szkenneli, olvassa, tudatosítja - tisztában vagy vele, hogy ezáltal hányszor mondod el magadban ezt a mondatod a napod során?! :)
A gondolatainknak teremtő ereje van.
Igen, erre a puszta tényre alapszik a CABALA szellemisége, az üzenetek, a mantrák. Nagyon egyszerű és végtelenül csodálatos szerintem. 
community.jpg

A pozitív szavak hatással vannak ránk

Aztán elérkezett a nyár - a lenge ruhák, ujjatlan felsők, kivágott darabok. Éppen ezért az alap elméletemet a feliratok elhelyezésével kapcsolatban át kellett gondolni, hiszen ha nincs a ruhának ujja, akkor nem kerülhet oda az üzenet.
Amihez ragaszkodtam, azok az apró feliratok, hiszen ezek csupán a ruha viselőjének szólnak, nem másnak.
Tapasztalataim szerint és a visszajelzések alapján a vásárlóim sokszor már nem is igénylik, hogy folyamatosan nézegessék a feliratot, csupán amikor kiválasztják reggel a ruhájukat és a választás a kabalaruhára esik, akkor érzik az erejét , éppúgy mint a napjuk során ezáltal egész nap úgy viselik mint egy erőtadó kabalatárgyat.
Sőt, ha különleges vagy kihívással teli nap elé néznek, akkor teljesen egyértelmű számukra, hogy kabalaruhát vesznek fel, hogy segítse őket a nehezebb napjuk során. 
A legértelmesebb magyarázat erre a gondolat ereje - természetesen. Amennyiben elhiszed, hogy aznap csak pozitív dolog történhet veled, akkor így is lesz.
Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.
Egyértelművé vált számomra, hogy az üzenetek akkor is működnek, ha éppen nem a szemünk előtt szerepelnek hanem csupán csak magunkon viseljük őket.
Erre a tényre erősít rá Dr. Emoto japán tudós kutatása a vízzel, miszerint a szavak akkor is hatással vannk ránk, hogyha rajtunk vannak. (A kísérlet szerint a víz szerzetét megváltoztatta az üvegére ragasztott felirat.)
Gondolj csak bele, hogy milyen hatással lehet ránk egy pozitív üzenet, melyet egész nap magunkon viselünk - akár láthatatlanul is - hiszen az emberi test 70%-a is víz.
img_0529.jpg

MANTRA

A márka legfontosabb alkotóelemei a kollekciókat átölelő üzenetek, a ruhákon található feliratok, melyek mantra-szerűen kísérik el a kabalaruhák viselőjét egész napja során.

Mindennapi életünk is tele van mantrázással. A mantra egy olyan varázsszó, amelynek rendszeres ismételgetése szebbé varázsolja az életünket.

Pusztán a varázsige azonban nem elég, a hitünk is elengedhetetlen ahhoz, hogy a gondolatunkból valóság váljon.

Hinnünk kell a szavak erejében és a szavak hatással lesznek az életünkre. A mantrák ereje is megsokszorozódik, életre kel a szív őszintesége által.

A bejegyzés trackback címe:

https://elekbetti.blog.hu/api/trackback/id/tr3613617100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása